WayteQ xTAB-70qci teszt – az olcsó 4 magos

10

Megérkeztek a WayteQ első 4 magos táblagépei, amikből először a 7 colos WayteQ xTAB-70qci-t nézzük meg alaposabban. Tesztünkből megtudhatjátok, hogy mit is tud ez a nagyjából 36.000 Ft-ba kerülő gép.

WayteQ xTAB-70qci doboz

Nagyjából a teszt írásának idejében jelenik meg a WayteQ xTAB-70qci a kereskedelmi forgalomban, így tehát éppen időszerű kicsit alaposabban megvizsgálni, hogy mit is tud ez a készülék. Az elődjéhez képest megduplázódott a processzormagok száma, ugyanis a tablet lelkét az ATM7029 chipset adja. Ez 4 darab Cortex-A9-es processzormaggal rendelkezik, amik 1.5GHz-es órajelen üzemelnek, a grafikus chip szerepét pedig a Vivante GC1000 GPU tölti be. A 4 magos chipsetek közül az ATM7029 a legolcsóbb, és a legkisebb teljesítményű is, de mivel egy igazán olcsó táblagépről van szó, ezért be kell érnünk ezzel. A processzor egyébként elfogadható teljesítményt nyújt, de a grafikus chip nem túl erős.

RAM-ból 1Gb-ot kapunk, ami DDR3-as, a háttértár pedig 8Gb, ami bővíthető MicroSD kártyával, így ezen a téren nem lehet komolyabb panaszunk.

WayteQ-xTAB-70qci

A kijelző 7 colos és IPS technológiát használ, ami ebben az árkategóriában még nem mindennapos. A színek gyönyörűek, valamint a fényerő és a betekintési szög is megfelelően nagy. A felbontás pedig 1280 x 800 pixel, ami 7 colon már tűéles képet ad, így mondhatjuk tehát, hogy ez a készülék egyik fő erőssége.

Most pedig nézzük, hogy mennyire is jól használható ez a táblagép a mindennapokban. Az első amit észreveszünk, amikor bekapcsoljuk a készüléket, hogy nagyon gyorsan feláll a rendszer. A bekapcsológomb megnyomása után alig több mint 20 másodperccel már meg is jelenik a feloldóbillentyű, ezután pedig már nem kell semmire várni, azonnal használható a gép. A menürendszer gyors és akadásmentes, és az egyszerűbb programok is nagyon hamar betöltődnek.  A beépített böngésző szintén jól működik. Ha már betöltődött a kívánt oldal, akkor gyors és folyamatos a görgetés, és a nagyítás is csak minimálisan akadozik.

WayteQ xTAB-70qci böngészés

Multimédia területén szintén meg lehetünk elégedve a WayteQ xTAB-70qci-vel, mivel gond nélkül lejátssza a full HD-s filmeket, amiket akár ki is tehetünk TV-re a HDMI kimenet segítségével.

WayteQ xTAB-70qci film

Kamerából kettőt kapunk és mindkettő 2Mpx felbontású. Az első kamera maximum videochat-re jó, egyébként a fényképek minősége elég rossz, de a táblagép nem is fényképezésre való. Videót 1280 x 720-as felbontásban tudunk felvenni és készíthetünk panorámaképet is, de ezekre ugyanaz érvényes mint a fényképre, gyakorlati hasznuk nem igazán van.

WayteQ xTAB-70qci tesztkép

WayteQ xTAB-70qci tesztkép

És akkor elérkeztünk az igazi gyengeponthoz, ez pedig a játék. Sajnos a Vivante GC1000 GPU elég gyenge teljesítményt nyújt, valamint a támogatottsága se túl jó, ezért több 3D-s játék el se indul, és vannak olyanok is amik elindulnak, de például a textúrák nem mindenhol jól jelennek meg. Egyelőre az NFS: Most Wanted-ot teszteltük a táblagépen, ez a játék még egész jól működik, nem akadozik és simán játszható, egyetlen kis hiba vehető észre: az útra eső fényben van egy furcsa törés, ami más tableteknél nem tapasztalható. Az egyszerűbb játékokkal egyébként nincs semmi gond, az Angry Birds, a Fruit Ninja és a hasonlók tökéletesen működnek.
Kiegészítés: Feltettük a N. O. V. A. 3-at is, és nagyjából 15-20 FPS-sel fut, azaz nem teljesen folyamatos a játék.

WayteQ xTAB-70qci Most Wanted

WayteQ xTAB-70qci Most Wanted

Nem esett még szó az üzemidőről. Az akkumulátor kapacitása 3000mAh, ami nem túl izmos, de ebben az árkategóriában nem igazán várhatunk el többet, és a tablet így is kibír nagyjából 4 óra folyamatos használatot egy feltöltéssel, ami azért annyira nem kevés. (Később ezt pontosítjuk)

Végül pedig nézzük, hogy milyen extrákat kapunk, ha megvásároljuk ezt a táblagépet. Hardveres téren esett már szó a HDMI kimenetről, a két kameráról, és a MicroSD kártya slotról is. Szoftveres téren pedig megkapjuk FUSO TV-t, amin rengeteg filmet, TV-műsort és sorozatot nézhetünk magyarul, és ráadásul teljesen ingyen, illetve ott WayteQ táblamagazin, amin különböző magazinokat olvashatunk.

WayteQ xTAB-70qci FUSO TV

WayteQ xTAB-70qci FUSO TV

Vélemény: sok szempontból nagyon tetszett a WayteQ xTAB-70qci. A teszt során kiderült, hogy a legtöbb mindenben sikerült előrelépni az előd 2 magos xTAB-70dci-hez képest, ráadásul megmaradt a nagyon jó ár-érték arány. Mivel a két tablet között nincs túl nagy különbség árban, ezért úgy gondolom, hogy ha nem fontosak a 3D-s játékok, akkor érdemes az újabb típust választani, viszont ha sokat játszunk, akkor maradjunk inkább a réginél, mivel az már 32.000 Ft-ért beszerezhető, és a kétmagos Mali-400-as grafikus chippel alkalmasabb játékra.

Folyamatosan fog még bővülni a cikk az újabb tapasztalatokkal. Ha kérdésed, véleményed van, akkor nyugodtan írd meg kommentben, ha pedig hasznosnak találtad a tesztet, akkor nyomj egy lájkot a cikk alján :)

A WayteQ xTAB-70qci tesztkészüléket a WayteQ Europe biztosította.

 

Bemutató videó: 

Játék videó:

 

Specifikáció:

  • Kijelző: 7″, IPS, 1280 x 800 px, 5 pontos kapacitív multi-touch
  • Processzor: ATM7029, Quad-Core Cortex A9 1.5 GHz
  • Memória: 8 GB ROM, 1 GB DDR3 RAM
  • Memória bővítés: MicroSD kártya támogatás (max. 32 GB)
  • OS: Android Jelly Bean v4.1
  • WiFi: Beépített
  • Mobil internet: 3G USB dongle támogatás*
  • Szenzorok: G-szenzor
  • Kamera: 2.0 MP (elő,- és hátlap)
  • Tv-kimenet: Mini HDMI
  • USB csatlakozás: USB 2.0
  • Hang: Beépített hangszóró, Mikrofon, 3.5mm fülhallgató kimenet
  • Méret: 187 x 113 x 8.2 mm
  • Súly: ~278 g
  • Akkumulátor: Lithium, 3,7V 3000mAh

10 hozzászólás

  1. CrashP.

    Azonos áron ezt vagy a Sencor Element 8 V3 8 colos 16 GB-os tabletet vennétek inkább? Az arról szóló cikkekben sincs szó a grafikus megjelenítésért felelős chip teljesítményéről vagy típusáról. Nem tudni játékra milyen. A felbontása csak 1024×768. Zavaró lehet?

    Válasz
    • tabletvasarlas

      8 colon elég az 1024×768-as felbontás, az iPad Mini is ilyen. Játékra valószínűleg jobb a Sencor, mert abban erősebb a grafikus chip. A Sencor Element 8 V3-at egyébként nem próbáltuk.

      Válasz
  2. SirNaabalot

    Hogy lehet, hogy a készülékről írt cikkek felében azt mondják, hogy van rajta HDMI, a másik felében, pedig nincs?

    Válasz
  3. Réka

    Egy kérdés a sima kis játékokat és az angol abc gyerekeknek stb azokat se szépen adja be? Vagy csak a komolyabb játékokat?
    Köszi

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<b>Töltsd ki a biztonsági mezőt is!</b> *